21.századi boszorkány

13 alapelv / 5.

5.alapelv: Tudd, hogy duális világban élünk, de valójában semmi sem tisztán jó vagy rossz, tehát hagyj fel a dolgok és történések ilyetén felcímkézésével.

Élet és halál, pozitív és negatív, fény és árnyék. Csupa-csupa ellentét, s mégis, egyik sem tapasztalható meg a másik nélkül: ha nem lenne halál, nem tudnánk élni; ha nem létezne pl. negatív szám, értelmetlenné válna a „pozitív szám” kifejezés; ha nem lenne fény, sosem láthatnál árnyékot. Ez a dualitás. Minden az ellentéte által nyer értelmet.
A dualitás szemszögéből nézve tehát valóban van jó és rossz. Miért mondom mégis, hogy valójában nincs? Azért, mert mivel egymás nélkül nem léteznek, valójában egyek. Az, ami ma jónak tűnik, holnap lehet rossz és fordítva. Csak nézőpont kérdése, hogy épp minek látod. Példaként, íme, egy tanmese:

Egyszer volt, hol nem volt, egy öreg földműves. Békésen szántotta földjét egyetlen lovával vontatott ekéjével, de egyszer csak az eke felakadt egy nagy kövön, a rántástól elszakadt az elnyűtt kantár, s a ló elszaladt. Hiába futott utána az öreg, sőt, a szomszéd is, a ló eltűnt az erdőben. A szomszéd rögtön elkezdett sajnálkozni:
– Jaj, mi lesz így magával bátyám? Hogyan fogja fölszántani a földjét? Ennél rosszabb nem is történhetett volna magával. Szántás idő van, s senki sincs a környéken, aki ki tudná segíteni egy másik lóval.
Az öreg földműves csak megcsóválta a fejét, hümmögött magában, majd vidáman elballagott haza. Otthon a családja is csak jajongott, hogy micsoda szörnyűség ez, mire az öreg nevetve csak annyit mondott:
-Hát, most ez van. Ki tudja, jó-e ez nekünk, vagy rossz?! – azzal elment lepihenni.
Másnap reggel üdvrivalgásra ébredt. Kisietett, hogy megnézze mi történt, s láss csodát, a lova visszatért, de nem egyedül ám, hanem egy gyönyörű vadló kíséretében.
Örült a család, s még a szomszédok is, hogy milyen nagy szerencséje van a földművesnek. Mondták is:
– Milyen jó magának, hogy most már nem csak egy, de két lóval is szánthat!
Az öreg földműves megeresztett egy huncut vigyort a bajsza alatt, csóválgatta a fejét, majd bekötötte a lovát és indult szántani, egy szem fiára hagyva a vadló betörését.
A többiek nem értették, miért nem ujjong velük. Tán azt is gondolták bolond az öreg, hogy egy ilyen jó dolog is csak a szokásos somolygást váltja ki belőle.
– Ha szólna, tán megint csak azt mondaná: „Ki tudja, jó-e ez nekünk, vagy rossz?” – mondta a fia, majd befogta a vadlovat, hogy megszelídítse.
Teltek a napok, de a vadlovat nem volt könnyű betörni. A fiú nagyon igyekezett, de az egyik próbálkozásnál, mikor már sokadszor dobta le a ló a hátáról, olyan szerencsétlenül esett, hogy eltörte a lábát.
Volt megint nagy jajgatás. Az anyja csak sírt, hogy mi lesz így most velük, ki fog a ház körül segíteni. Panaszkodott fűnek-fának, hogy milyen szörnyű dolog történt velük, s meg is értették őt a szomszédok, ám nem úgy a férje. Az öreg földműves, mikor meghallotta mi történt, csak elmosolyodott, s így szólt:
– Jól van asszony, ne sírj már! Most ez van. Majd megoldjuk. Ki tudja, jó-e ez nekünk, vagy rossz?!
Mérges lett az asszony, hogy mondhat ilyet a férje, nem látja milyen rossz dolog ez? De hiába pörölt vele, az öreg otthagyta, s tette tovább a dolgát.
Alig múlt el egy-két nap, mikor sorozók jöttek a faluba, mert fogyóban voltak a katonák a határon dúló háborúban. Összeszedtek minden legényt a környéken, csak az öreg földműves fiát hagyták ott, mivel az a törött lába miatt nem tudott járni…

Tehát:
Ne nevezz csapásnak valamely eseményt, és ne nevezd örömtelinek se, amíg el nem döntöd, vagy meg nem érted, hogy mi célt szolgál.
Kerüld a címkézést és az ítélkezést, míg teszed, amit teszel. Mert minden körülmény ajándék, és minden élményben kincs rejlik.

Be Sociable, Share!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.