Beigazolódott amit mindig is hittem!

Ha valaha is el akartál jönni hozzám a Boszi-tanyára, akkor tudod, hogy ezt csakis bejelentkezés után, megbeszélt időben tehetted meg. Ez a legtöbb érdeklődőm számára mindig is érthetetlen volt, hiszen az üzletek ugyebár nem szoktak ilyen megszorításokat tenni, annak örülnek, ha minél többen látogatnak el hozzájuk. Én viszont immár 8 éve ragaszkodom ehhez a rendszerhez, sohasem akartam nyílt-árusítású üzletet.

A magyarázatom erre mindig is az volt, hogy csak így tudok személyesen kellő időt foglalkozni az idelátogatókkal. Válaszolok a kérdéseikre és segítek kiválasztani azt, amire valóban szükségük van. Esetleg, ha kell, elmondom, mit hogyan használjanak. Erre viszont csakis úgy van lehetőség, ha közben nincs “idegen” személy jelen, hiszen így nem csak a nyugalom biztosított, hanem az is, hogy nem kell bizalmas dolgokról mások előtt beszélniük. Ezt, akiket nem riasztott el a bejelentkezés “macerája”, és eljöttek már ide, pontosan tudják, s szeretik is.

A másik oka a bejelentkezésnek, hogy ezzel a módszerrel tudom fenntartani a Boszi-tanya pozitív rezgéseit, amik biztosítják az itt lévő tárgyak tisztaságát is. Mivel érző vagyok, nem is bírnám ki, hogy egész napomat egy káoszos helyiségben töltsem.

Tegnap este aztán beigazolódott, hogy jól gondoltam mire vezetne, ha akárki, bármikor bejöhetne ide!

Ingyenes Vizualizációs tanfolyamot tartottunk a Boszi-tanya oktatótermében. Mivel oda az üzleten át vezet az út, létrejött az a helyzet, amit mindig is igyekeztem elkerülni: egyszerre 5-6 ember nézelődött és válogatott az áruk között.

Rettenetes volt!

Olyan energia-zűrzavar alakult ki, hogy ki akartam menekülni. Ezt ugye nem tehettem meg, ezért gyorsan gyertyát gyújtottam és füstölőt égettem, s minden erőmet arra fordítottam, hogy egyfolytában tisztítsak, amíg ez a helyzet fennállt.

(Most sajnálom csak, hogy nem készítettem fényképet, hogy legalább láthasd, milyen siralmasan fest egy ilyen mágikus hely sok emberrel megtöltve!)

Bár már tegnap sok energiát fordítottam arra, hogy az ittlévőket pozitív energiába “csomagoljam” (s miután elmondásuk szerint remekül érezték magukat, ez gondolom sikerült is), ma délelőtt azért csináltam egy tértisztító mágiát, hogy visszatérjen a kellemes légkör.

Most már újra jól érzem magam, s jól érzik magukat az itt lévő mágikus tárgyak és eszközök is!

Ha kíváncsi vagy rájuk, megtekintheted nagy részüket a készülő webshopban: http://bosziplaza.hu/

Te vajon mennyire ügyelsz arra, hogy jó energiája legyen a környezetednek?

Meséld el nekünk a hozzászólásokban!

Be Sociable, Share!
Kategória: Elmélkedések  Címkék:
A bejegyzés közzétéve: 2011.10.13. @ 11:00. Kategória: Elmélkedések with tags . Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Hozzászólhatsz, vagy trackback a saját oldaladról.
2 hozzászólás
  1. Zsu szerint:

    Kedve Susi!

    Köszönöm a sok új elméletet tőled, a mostani olvasgatásom során megint sok, általam is megtapasztalt dologra kaptam bizonyosságot írásaidból.
    A közelgő Karácsony alkalmából Szép Karácsonyt és sikerekben,tisztaságban, gazdagságban történő Bosziskodást kívánok!
    Zsu

  2. Rozi szerint:

    Kedves Suzi,egyet ertek veled,mindenfele szempontbol,amit leirtal.En is igy vagyok,ha olyan helyen jarok,ahol zsufoltsag vesz korul,vagy,ha vendegek jonnek hozzam,ezert nem orulok a hivatlan vendegnek,mert tenyleg az ember fel kell keszuljon energetikailag a fogadasara es utana a haz tisztitasara,azt hittem csak en kepzeltem ezt be magamnak,de erzem,hogy lefaraszt az ilyesmi es tobb idot kell szanjak magamra,hogy ujra toltekezzek,de most mar latom mas is van igy ezzel,sok sikert tovabbra is

Szólj hozzá