21.századi boszorkány

Leáldozóban a boszorkányság?

boszorkanysagA tavalyi év óta egyre több olyan jelzést kapok, ami azt mondja, más utat kellene járnom. A boszorkányság egyre kevésbé izgalmas téma az emberek szemében. A legutóbbi jelzés épp tegnap volt, amikor is a honlapjaim vírustámadásai után még ez a blogom is eltűnt az internetről.

Ennyi “véletlen” már kicsit sok.

A google szerint is egyre kevesebben keresnek a boszorkányság szóra. Igaz. Lecsengett már a Bűbájos boszorkányok és a Harry Potter könyvek és filmek sorozata is befejeződött. Azt hiszem semmilyen menő film nem megy mostanában sem moziban, sem tévében, ami kiváltaná az érdeklődést a boszorkányság iránt.

Mágia témában sincs túl nagy felhozatal.

Maradna a “vonzás törvénye”, de “A titok” is kezd kimenni a köztudatból, mi itt Magyarországon csak egyre többet kesergünk, ahelyett, hogy figyelembe vennénk mindazt, amit eddig megtanultunk, és tennénk azért, hogy jobb legyen.

Lehet, hogy meguntam, s ezért kezdek egy új világot teremteni magam köré, ahol valami új dolgot kell csinálni? Hiszen – mint mindenki – én is magam teremtem a saját valóságomat, világomat, s úgy érzem eljött az ideje, hogy a boszorkányság takarék lángra kerüljön.

Az újdonság, amivel foglalkozom, egyrészt a szerelem: a hogyanszerezzemvissza.hu oldallal és a Szeresd vissza! programmal, ami persze nem nélkülözi a mágikus megoldásokat, ha már egyszer ebben vagyok profi, s tudom, hogy mekkora segítséget nyújthat a való világban is.

A következő dolog – amit most kezdtem el “összerakni” – pedig valami olyasmi lesz, ami nagy segítséget nyújt a hétköznapokban, abban, hogy bárki könnyebben megérthesse azokat a fontos szabályokat, amik kivitelezésével jobbá teheti az életét. Van egy olyan módszer a tarsolyomban, ami csodálatos segítséget nyújt arra, hogy jobban tudjunk a lényegre koncentrálni, s általa akár a kapcsolatainkban, akár az anyagi helyzetünkben, akár bármely más területen úgy alakíthassuk az életünket, ahogyan szeretnénk, hogy legyen.

Hogy mi ez az új dolog? Egyenlőre nem árulom el, de hamarosan ki fog derülni. 🙂

 

 

 

Be Sociable, Share!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.